A miliő mocsárként húzza le a szereplőket. A tétova menekülési kísérletek kudarcra ítéltetnek. Bodó rendezése elsősorban nem drámai folyamatot, hanem állapotot ábrázol.
A tea után kínált mindenmentes muffint talán egy kicsit tovább kellene sütni, de aki jót akar magának, ne hagyja ki ezt az előadást az örkényes menüből.
Ha mindez a gyötrelem jó minőségű anyagokból volna megkomponálva, zavarba jönnék. De sajnos nem jövök.
„…a partnerem, Dévai Balázs mozdulataiból észrevettem, hogy ahogy felemeli a kezét, én ösztönösen hátra húzódom. Vagy megriadok. Ezek apró, pici jelek. Nagyon sok nő riad meg egy-egy kézmozdulattól, és ez mellesleg fel is vázol egy párkapcsolatot.”
Vajon mi történt volna Shakespeare húgával, ha ő is tehetséges drámaíró lett volna?
Nincs kiszállás az emberfeletti játékból, de a kikerülhetetlen elmúlás inkább vigasztaló most, semmint rémítő.
Talán Ascher Tamást, a Csehov-színművek legavatottabb hazai színre vivőjét is az fogta meg ebben a darabban, hogy a szereplők korántsem egydimenziós vígjátéki karakterek, viszonyaik jóval összetettebbek.
Friss, sodró, nekünk szóló előadás született Budaörsön, kiszabadítva a Cyranót a romantikus félálomból.