Tennessee Williams: Üvegfigurák / Nemzeti Színház -

A filmes párhuzammal élve: mintha egy régi filmet néznénk…

Tennessee Williams első drámája az 1930-as években játszódik Missouriban, az USA egyik déli államában. Erősen önéletrajzi ihletésű: a darabbeli család a hiányzó apával, a kényszerű családfőként magát boldog fiatalkorába visszaálmodó anyával, a testi és lelki betegségekkel küzdő nővérrel és a költői ambíciókkal bíró, de egyelőre egy raktárban dolgozó fiúval erősen hasonlít a szerző családjára. Ebben a családban mindenki menekül a valóság elől: ki azzal, hogy nem akarja észrevenni, mennyire megváltozott a világ és benne a család helyzete, ki üvegfigurák gyűjtésével, ki a mindennapi mozizással.

Ács Eszter és Söptei Andrea / Fotók: Eőri-Szabó Zsolt, Nemzeti Színház

Ez utóbbit, a mozi motívumot a norvég Eirik Stubø rendezése többször is használja. A címet, és az előadás végén a stáblistát is vetítik, többször látunk korabeli bejátszásokat, utcaképeket, és előfordul, hogy a szomszéd helyiségben zajló eseményeket is a kivetítőn követhetjük. Ondraschek Péter minimalista díszlete (egy-két asztal, székek, egy kanapé) és Mészáros Zsófia jelmezei is a harmincas években tartják a játékot. Utóbbiak közül ki kell emelni Laura, a nővér ruháit, amelyek sokat hozzáadnak a karakterhez: az elöl kicsit hosszabbra szabott szoknya, az esetlenül lógó kardigán; majd az almazöld, fehérgalléros ruha mint a tiszavirág életű magára találás, repülés méltó köntöse.

A térrendezés is beszédes: a néhány bútordarabot egymástól jó messzire helyezték el, így a tér üresnek hat, a szereplők pedig sokszor olyan távol ülnek egymástól, mintha a ház átellenes sarkába menekülnének a másik közelsége elől. A közelség-távolság játék aztán Laura és Jim közös jelenetében kap még plusz jelentőséget.

Herczegh Péter és Ács Eszter

Látszik, érződik a rendezés átgondoltsága, az első felvonás tempója azonban lassú, és nehéz kapcsolódási pontot találni a banális, repetitív párbeszédekhez, ehhez a harmincas évekbe helyezett világhoz. A Nemzeti Színház magazinjában megjelent interjúban a rendező a csehovi világhoz hasonlítja az Üvegfigurákat, érzetben azonban messze vagyunk Csehov rétegzett világától, bonyolult kapcsolatrendszerétől. Igaz, a menekülés a valóságtól és az emlékezés motívuma itt is hangsúlyos: az anya a fiatalkorára, az előadás keretjátékában Tom (a szerző alteregója) hármuk közös életére emlékezik vissza. Ő azonban nem nosztalgiával, hiszen ez az a közeg, ahonnan elmenekült.

A második felvonásban Jim (Herczegh Péter) megjelenése megmozgatja az állóvizet, és innentől kezdve az előadás is kezd magára találni. A legintenzívebb jelenet Laura és Tim kettőse. Ács Eszter nagyon szépen építi fel Laurát. A másoktól, a megszokottól eltérő Laura metaforája a darabban az üveg egyszarvú. E különös/különleges lány megformálásakor a színésznő nagy segítsége a metakommunikációja: arckifejezése, testtartása, mozdulatai sokkal többet mondanak el erről a lányról, mint maga a szöveg. Laura szorongásai, a valamikori plátói szerelme felbukkanása miatt érzett rémülete, fokozatos oldódása és a kezdeti botladozások után a rövid, boldog tánc finom és pontos jellemrajz. Herczegh Péter jó partner ehhez Jim felszabadult, nem az álmok világában, hanem a realitásban élő karakterének ábrázolásával.

Berettyán Sándor (a háttérben Söptei Andrea)

Söptei Andrea anyafigurája múltban ragadt, mindent kontrollálni akaró, sokszor idegtépően sokat fecsegő, mindenre kiszámíthatóan reagáló asszony. Amikor rádöbben, hogy hiába a sok erőfeszítés, mégsem tudja a lánya jövőjét biztosítani, félrecsúszik ez a felső réteg, és a színésznő megmutatja az Amandában rejlő kétségbeesést is. Berettyán Sándor valahogy kilóg ebből a múlt századi miliőből, nehéz őt nem egy mai fiatalnak látni, aki eljátssza Tom szerepét, de kissé értetlenül, a mából nézi az egészet.

Nem könnyű, és kérdés, hogy érdemes-e ma színre vinni az Üvegfigurákat, ha az alkotók, vagy az alkotók szándéka ellenére a közönség nem talál hozzá mai kapcsolódási pontot. Ez az előadás az első sorból nézve is távol tartja a nézőtől a történetet. A filmes párhuzammal élve: mintha egy régi filmet néznénk (készült egyébként belőle, Paul Newman rendezésében, 1987-ben). Ez alól egyetlen kivétel a második felvonás nagyjelenete: ekkor hirtelen élni kezd a színpad, átjön az öröm és a fájdalom. A többi egy átgondolt, de kevéssé átütő előadás benyomását kelti, amelytől könnyű távol maradni.

Tennessee Williams: Üvegfigurák / Nemzeti Színház

Játsszák: Söptei Andrea, Ács Eszter, Berettyán Sándor és Herczegh Péter.

Díszlet: Ondraschek Péter. Jelmez: Mészáros Zsófia. Dramaturg: Ölveczky Cecília. Tolmács: Scherer Fruzsina. Rendezőasszisztens: Kernács Péter. Rendező: Eirik Stubø.

Nemzeti Színház, Gobbi Hilda terem, 2021. december 17.