Úgy nevettet, röhögtet és nyihogtat, hogy a végén mégiscsak azzal áll fel az ember a nézőtéri székből, hogy ez azért nem csak röhögés és nyihogás.
A színészek saját tapasztalataikat is fölelevenítik, és beépítik az előadásba, valamint a beszélgetéseken is megmutatkozik a téma alapos szociológiai ismerete.
Félő, hogy esztétikuma háttérbe szorulásával a színház pusztán pankrációvá válik.
A DoN’t Eat Group előadása azért nyújt revelációs élményt, mert a korszerű technikai eszközöket nem csupán felsorolják vagy megemlítik benne, hanem játszanak is velük.
… élet és színház termékeny, szép összhangzásának lehetünk tanúi.
…látszik rajta a valaha volt progresszív gondolat, de formája mára old school bájt kapott.
A performer – akárcsak a szexista társadalomban a nők – folyamatosan a nézés aktusának van kitéve.
A női test pedig folyamatosan kiszolgáltatott helyzetbe kerül; többször látjuk szinte ruhátlanul az átöltözés-jelenetekben; többször érnek hozzá fenyítő vagy erőszakos módon a férfi szereplők…
Akármit teszünk, ha nem vigyázunk, megértjük a szöveget, nem tudunk elmenekülni (csak ha otthagyjuk az előadást), tudatunkba mászik az üzenet.
„…egymás nyitott-könyv életéből kihullott könyvjelzők” lesznek valamennyien.