A Trafó novemberi műsora
…mindannyian, ha pl. egy fordulat lehetővé teszi, bármilyen szerepbe beleállunk, és hamar azonosulunk is vele, legyen az rendszerkedvelt politikai haszonélvező vagy kívülálló kritikus.
Abban a képben a tragikum abszurd módon ráépül a humor maradványára.
…olyan, mint Pesten a csúcsra járatott bulinegyed, csak szorozd meg tízzel. Pezsgő, energikus, inkluzív, egymás mellett bulizik az egyetemista, a díler, a prosti…
… a darab és az előadás ugyanis inkább rejtvényfejtésre ösztönzi a nézőket, minthogy egyértelmű válaszokat adjon.
…nem volt zsűri, nem osztottak díjakat, így, a versenyhelyzet kiiktatásával a fókusz még inkább az együttlétre és a szakmai párbeszédre került.
Hazugság, álszentség, elfojtott indulatok, eltitkolt vágyak dolgoznak az elegáns, jómódú európai felszín alatt.
…az első napokon látott előadásokban báb csak mutatóba akadt. A házigazdák Tüskevárában például Csikasz, a puli.
Igaz is, miért ne lehetne hinni benne és forrón szeretni azt az istent is, akit mi teremtettünk magunknak?
Villámlik, mennydörög, zongorát kapnak szét és szerelnek össze, a szereplők más és más alakban térnek vissza, létrán és kosárpalánkon lógnak, tombolnak, vér folyik és labdák szállnak. Az Örkény társulata pedig remekel.
Egy tipikus mai, partidrogos éjszakán a nyomorult, kéjenc Ottó (nem mellesleg Gertrudis öccse) ősi magyar szürke marha fejét magára öltve, a szent korona árnyékában teszi magáévá a sunyin bedrogozott, öntudatlan Melindát, a nagyúr hitvesét.
…nem szimplán arra kell ma rádöbbenjünk, hogy a politikusok hülyének néz(het)ik az embert, hanem hogy a rendezők is.
Akár élőben is reszkethetett volna a Hold a tó vizén, a közelgő vihar miatt azonban az Erkel színpadára szorult.
A cím és a műfaji megjelölés („jókedvű musical-revü”) jó hívószavak egy nyári, szabadtéri színházi előadáshoz…
…a meseautó az álmok világába tartozik, nekünk meg kell elégednünk a prózai részletekkel.
Kiszámíthatatlan irracionális erők, tündérek irányítják, kezelik szeszélyesen az emberek sorsát.
Alul lemeztelenítve, hasra fektetik Akhilleusz sírján, és a nagy álarcok mögé bújt, röhögő görög vezérkar a hulla mögé vonul, majd egyesével, egy üvegflaskával…
„Szeretnénk egy másik arcunkat megmutatni, beleértve ebbe a hangszer mögötti embert is.”
Bemutatják az Ájlávjút, újra látható lesz A Pál utcai fiúk és a Meseautó.
A tánc vagy a koreografált mozgás egyre több verbális előadásban kap jelentős szerepet, és ez fordítva is igaz: egyre több „nem verbális” előadásban jelenik meg így vagy úgy verbális szöveg.