Kutszegi Csaba: Dühöngő egók
John Osborne: Dühöngő ifjúság -
Znamenák István rendezésében a világok háborúja helyett „csak” az egyes egók harca dúl.
Znamenák István rendezésében a világok háborúja helyett „csak” az egyes egók harca dúl.
Kívánhatunk-e a vajas kenyérnél többet is az élettől?
Romániai magyar és magyarországi társulatok fiatal alkotói mutatkoznak be.
"Egymást nyomasztjuk a vasalóval, ki akarjuk simítani a gyűrődéseket."
…itt ránk bízzák, hogy Anna zuhanjon-e a végén.
A Széljegy nem emelkedik el a valóságtól. Mintha sem az írónak, sem a rendezőnek az elemelés nem is állt volna szándékában.
… egyetlen jó történik velük – annak is rossz vége lesz.
… elvágyódásuk tárgya nem egy konkrét hely, eszközük pedig a más dimenzióba repítő tánc.
Fővárosi és vidéki játszóhelyein színes kínálattal várja nézőit az Orlai Produkciós Iroda –
Ütőhangszerek gyanánt (nyilván kemény műanyagból készült) csontdarabok szolgálnak.
…azok számára, akik hosszú órákat, néha napokat képesek meditációval tölteni, lehet, hogy ez az előadás még így is elkapkodott lóverseny.
Az audionarráció, vagyis a hangos leírás vakok és gyengénlátók számára teszi hozzáférhetővé a színházi előadásokat.
Franciák között lengyel, tudós férfiak között nő, nők között özvegy, özvegyek között szerető – mindmegannyi identitásválság…
Marie Curie életéről készített előadást három fiatal alkotó, Gyöngy Zsuzsa színésznő, Kovács Dániel Ambrus rendező és Bíró Bence dramaturg, a Manna támogatásával.
Gondolatok egy vizsgaelőadásról + FOTÓGALÉRIA
Sztarenki Pál rendezésében a megőrülés, vagyis a beletörődés lehetetlensége a végkövetkeztetés.
Fővárosi és vidéki játszóhelyein színes kínálattal várja nézőit az Orlai Produkciós Iroda -
...hosszú-hosszú évek óta ezek a kőszínházak és színházi műhelyek azok, ahol a keresve találó magyar nyelvű színházi progresszió folyik.
Egyikük verbálisan nagyon jó, a másiknak a hallgatás az erőssége.
„Nem akarja kiszolgálni a nézőt, hanem létrehozatja vele a színházat. Igazi összművészeti (raj)projekt.” (Pintér Viktória)