„Tulajdonképpen egy nap alatt létre lehet hozni egy olyan előadást, amely a nézőnek is élmény, és mellette a színházi szakma figyelmét is fel lehet hívni vele egy-egy szövegre…”
A rendező és színésze az előbbi lakásán próbál. A készülő előadás monodráma, amely a Beszélgetések Sheryl Suttonnalcímű Pilinszky-esszéregény betét sztorijára épül.
Októberi bemutatók: Haloktatás, márványprotézissel; A NAGY KAPITULÁCIÓ; Pofon; Nachlass – Pièces sans personnes (Hagyaték – személytelen történetek); Flesh
…arról, ami velünk és körülöttünk történik, a színháznak is kötelessége beszélni.
…írója, rendezője és egyben szereplője is az előadásnak, amit a februári sikeres csípőprotézis-műtéte ihletett.
Sokáig az kattog az ember fejében, hogy mire fut ki ez az egész?
A mai nappal elkezdődött a tatabányai MOST FESZT 2020 - MOnodráma és STúdiószínházi FESZTivál
Az alkotók kiindulópontja egy kanadai fotós, Paul Nicklen valós élménye, egy jegesmedve haláltusájának megfigyelése volt: ahogyan hiába kutat élelem után a szemétben.
Termékeny kettősségek egy összművészeti előadásban.
Nem szimplán humorizál (old és ellenpontoz), inkább idézőjelbe teszi, egyben megkísérli önmagukra és ránk is olvasni a darabot.
Nagyon nehéz az ép ésszel kimondhatatlant kimondani, ráadásul az elkövető oldaláról, az ő „igazsága” felől tenni ezt, amikor ott van a néző előzetes tudása is minderről.
Miként essen latba az innovatív újszerűség és az olyan „klasszikus” értékmérők, mint például a felépített dramaturgia (illetve annak jelentésképző hiánya) vagy a színpadi jelenlét súlya?
Ahol Orvos-Tóth Noémi Örökölt sors című könyve több mint egy éve vezeti a könyves eladási listákat, a Gardéniának jelentős a potenciális közönsége.
Vajon lehet valóban fontos, meghatározó művész az, aki emberileg silány?
… Tagirovsky lép a színpadra, elmondja, hogy ő a színtársulat vezetője, nemrég halt meg, és hogy hamarosan jönnek a gyászolók.
A szomorú bohóc valójában önleleplezés.
A népmesék hangján szólal meg, de a diktatúra kis- és nagystílű mesterkedéseit, a benne élő ember botladozásait láttató iróniával.
Hétköznapi emberként mennyiben vagyunk felelősek a mindennapi, önmagában talán mákszemnyinek tűnő döntéseinkért, a politikával szembeni közömbösségünkért?
Pisti számomra a két lábon járó kaposvári színháztörténet.