Turbuly Lilla: Zoomon sütött almáslepény
Anders Thomas Jensen: Ádám almái -
A szombathelyi előadás jobban tapad a realitáshoz, nem emel fel és nem ejt le, földközelben lebeg.
A szombathelyi előadás jobban tapad a realitáshoz, nem emel fel és nem ejt le, földközelben lebeg.
Hat bemutatóval és két új rendezővel készülnek az évadra.
„Én nem politizálok. Biciklizem. Az asztalomon, láthatod, egy Csehov- és egy Rimbaud-kötet, a jegyzeteim és egy lázmérő van…”
A Trojka máskor is szívesen nyúl klasszikus alapanyaghoz, sőt, erőssége a világirodalmi „slágerek” kortárs újramesélése…
Adófizető polgárként számomra eléggé félelmetes, hogy nem engednek dolgozni, és közben semmiféle állami kompenzációt nem kapunk.
„A bezárt színház halott színház. Ahol a színház halott, ott a város is halott. Ahol a színház halott, ott a lelkek is holtak.”
Szürreális lázálomjelenet medvékkel és más állatokkal, stáblista-felolvasás az első felvonás végén, filmforgatást utánzó jelenetek – van itt minden.
Kétségtelen, MGP jelenség volt, és sokan várták, hogy az életében ki nem adott, most azonban megjelent emlékiratai segítenek megérteni ezt a jelenséget.
„…valamit kezdeni kell ezzel a médiummal. Csodálatos lenne, ha új minőségi tartalommal tudnánk megtölteni.”
A sorozat második felében – egy-két jelenet kivételével – kevésbé tolakodott előtérbe kézfertőtlenítős, liszthalmozós valóságunk, a fókusz a házaspár kapcsolatára, annak változásaira került.
A szeretettől Anyának még a nyúlszőrallergiája is elmúlik.
A darab a látszat és valóság, szerep és személyiség közötti elcsúszásokkal játszik.
…nemcsak tökéletes a színésznő, de még a témák is időszerűek, és épp annyira vannak kibontva, amennyire és ahogyan azt a műfaj „komolysága” és az „adás hossza” elviseli.
A játék elején Marianne vacsorázni hívja a hazaérkező Johant. Szendvicset kínál, majd megkérdezi: vagy kérsz valami komolyabbat?
A Magyar Bábművészek Szövetsége szakmai érdekképviseletet lát el a normál mindennapokban, de ebben a rendkívüli helyzetben emberként és szervezetként az a legfontosabb dolgunk, hogy segítsük egymást! Ezért csatlakozunk Kovács Géza felhívásához!
A minap is túlságosan NEM mozgássérültszerűen ült a villamoson, és egy idős reumás néni fixírozni kezdte, hogy adja át a helyét.
„Úgy gondoltam, a legfontosabb, hogy jöjjenek a fiatalok, kapjunk új energiákat. Ezért találtam ki az RS9 OFF Fesztivált is.”
…még Madáchot is bírálják, aktualitásokra is utalnak, meg-megfogalmazzák a véleményüket a világ jelenségeiről.
Rendkívüli szociális támogatási keret létrehozásáról döntött az Előadóművészi Jogvédő Iroda Egyesület (EJI) és az Artisjus Magyar Szerzői Jogvédő Iroda Egyesület.