Szoboszlai Annamária: Nem kenyér ez
Horváth Csaba – Dargay Marcell: El valahová -
Elhullt az ember. Megszületett a hős. Megfordulni látszik az idő kútja…
Elhullt az ember. Megszületett a hős. Megfordulni látszik az idő kútja…
Friss, ropogós és szenvtelen Szenteczki Zita rendezése az Örkény Színház Stúdiójában. A mából beszél, a kiszolgáltatottságot állítja középpontba.
A Kertész utcai Shaxpeare-mosó előadása úgy kezdődik, hogy egy Kertész utcai autómosóban Shakespeare-t mosnak.
Amilyen erősen indul az előadás, úgy fogyatkozik a szereplők számával együtt a végére.
…(ez) a dokumentum-színházi előadás (is) végső soron egy művészeti produktum.
Egy fából készült, kerekekkel felszerelt lelátóra ültették a közönséget, és ezzel együtt tologatták őket a különböző jelenetek között.
…mintha nem is előre megírt szövegeket mondanának, hanem azt, ami éppen akkor pattan ki a fejükből a szokatlan terápia izgalmainak hatására.
Mindkét előadás középpontjában a családi kapcsolatok, a szülő – gyermek, illetve a testvéri viszonyok állnak.
Jönnek-mennek a lányok. Road movie ez a javából.
...milyen esetleges bűn és bűnhődés viszonya, és mennyire nem tudunk mit kezdeni a ki, miért és meddig felelős kérdésekkel.
Idén a „témák, amelyek érintenek bennünket” volt a műsorterv összeállításának fő szempontja.
Definiálhatatlanul sokszínű kulturális élmények…
Öt napon át a jobbik részünket mutatjuk fel – hogy méltók legyünk a Katlan két védnökéhez: Cseh Tamáshoz és Törőcsik Marihoz! – szól a fesztivál alaptétele a két alapító-főszervező, Bérczes László és Kiss Mónika megfogalmazásában.
Jó drámát látunk érzékeny rendezésben, megmunkált színészi játékkal.
Azt hiszem, több független műhelynek is fontos volt, hogy léteztünk, hogy látták, ez is egy lehetőség.
„Ebben a világban sokan azért válnak üldözővé, hogy nehogy üldözöttek legyenek.”
Szabadtéri kamaraprodukciók Óbudán -
A Színház Szerdák sorozatában abszurd komédiával, kortárs magyar drámával és különleges filmoperával várja nézőit a III. kerületi Esernyős.
A folyamatos egyensúlykeresés az előadás minden szintjén megjelenik, az elvont és a konkrét egyszerre van jelen…
EREDMÉNYHIRDETÉS -
Budapest Főváros Önkormányzata negyedik alkalommal hirdette meg nyílt pályázat formájában a STAFÉTA pályázatot a FÜGE Egyesület lebonyolításában.